3. fejezet - A fekete holló látogatása

A zeneterem ajtaján keresztül szívmelengető dallamok szöktek ki a monoton nagyvilágba, melyek oly finoman csengtek, mint menny angyalainak ártatlan és tiszta hangja, vagy akár hajadon leány érintetlen és bűntelen bája. 

A zongora előtt Ausztria foglalt helyet s az olyan hatást keltett minden egyes billentyű leütésekkor mintha sorra adná vissza szemünk elől vesztett paradicsomunk emlékdarabkáit, ahol minden álmunk valóra válhat.

Mellette Elizabeth figyelte, ölében kicsiny Itáliával, s a szimfóniát hallgatva teljesen elveszett annak hófehér világában. Szerette, mikor az úrfi körzeti versenyeire, vagy magánkoncertjeire gyakorolt, mert ezt hallgatva teljesen megfeledkezett önmagáról és a kegyetlen valóságról, mely láncokkal bilincselte magához a lány vágyait az elérhetetlennek tűnő szabadságtól.

A szerzemény végét az előadó határozott, de kedves dallamsorral zárta le, majd lehunyta szemeit és kényelmesen hátradőlt rozoga karosszékében. Nyugalmát kétségbeesett udvarhölgy kiáltozása zavarta meg, aki berontva a szobába friss hírrel szolgált a helységben tartózkodóknak; a birodalom határait most lépte át a porosz, és a kastély fele tart.

Az üzenet megérkezése óta egy hét telhetett el. Ez idő alatt a lakosok csakhogy nem megfeledkeztek az egyoldalúan megszervezett látogatásról. Erre emlékeztetve Ausztriát az úrfi azonnal készülődésre fogta az udvar embereit, s azok pillanatok alatt rendet tettek az épület környékén.

A kastély kertjének elejébe asztalt terítettek, majd szokásukhoz hívően felszolgálták rá a legpénzesebb ételeket, köreteket és melléjük sajtot meg bort. Tányéroknak egyszerű porcelánt majd a hozzájuk tartozó ezüst evőeszközöket pakolták ki, az alattuk levő fehér, csipkés terítőn maradt üres réseket pedig vörös rózsaszirmokkal szórták meg.

A hamar véget ért készülődést követően Ausztia emberei felé fordult és fontosabb bejelentést tett:

- Nekem a közeljövőben központi béketárgyalásom lesz, ahhoz kellene előkészítenem az irataimat, így a maradék időmet ennek szeretném szentelni. Mindenki maradjon itt az udvarban, és ha netán Poroszország felbukkanna, akkor kérem, értesítsen róla valaki.

Jelentette ki, majd aggályos, kék tekintetét Magyarországra szegezte.

- Én itt maradok velük. Segítek és előkeresem a legjobb borunkat. 

Mondta a lány és a karjai közt tartott aprócska fiút átadta Ausztira kezébe, aki halvány bólintással válaszolt kedvesének.

***

A Nap már a késő délutáni órákban járhatott mire Poroszország megérkezett. A birtok határának termetes fémkapujában hagyta embereit, majd a küszöböt átlépve két inas vezette az épület elejébe.

Elhagyva a kerti szökőkutat udvari cselédek egymást követő szimmetriával sorakoztak fel, hogy üdvözölhessék a szokatlan jövevényt, majd a köszöntés után hamar szétszóródtak, hogy ismét körülfoghassák a díszes terítéket. Vendégüket nagy előszeretettel kínálgatták a hely finomságaival, de az úriember módjára minden ehető falatot visszautasított, s csak a híres bécsi sajtból volt hajlandó kóstolót venni.

Fekete nyakkendőjének tetejét zavartalanul húzta lejjebb mely szürke öltönyével nemcsak elegáns, de mellette lezser hatást keltett.

Gyanakvóan nézett körbe a birtokon, s türelmetlen tekintetét számtalanszor a kastély erkélyérének látványára szegezte, remélve, hogy rövidesen feltűnik ott valaki számára ismerős. Majd hosszas várakozás után rájött, hogy vendéglátója nem fog egyhamar felbukkanni és szemtől szemben üdvözlőt mondani, így Poroszország erőt vett magán majd megindult egy ezüst tálcát tartó udvarhölgy felé. 

- Elő tudnád nekem keríteni az uradat? – Fogta meg a lány vállát, aki az ismerősen csengő, kissé mogorva hangra rögvest megfordult. 

Hosszas pillanatok teltek el, mire a germán fajbeli felismerte az előtte álló hajadon jellegzetes arcvonásait. 

- MAGYARORSZÁG?! – Kiáltott fel, s ennek fülsüketítő hangját minden helybéli megérezte. 

- Egy kicsit halkabban, ha lehetne. - Halkította le a meghökkent úrfit.

- Először nem ismertelek fel, a szokatlanul hosszú hajad miatt, no meg a gönceid is eléggé megtévesztőek. -  Kezdte kimagyarázni magát a kellemetlennek tűnő helyzetből, majd meglepett tekintettel folytatta tovább. – Egyébként meg minek öltöztél be lánynak?

- Mert lány vagyok, te ostoba!  

Majd az úrihölgy a magánál tartott fémlappal kíméletlenül ütötte fejbe az értetlen országot, ezzel csak fokozva a pillanat kínosságát.

- Ezt a lényeges dolgot ismét sikerült elfelednem… – Válaszolta Magyarországnak, s közben két újával a koponyájára nőtt púpot hegyezte.

Ezt követő cifra és idilli párbeszédüket újabb zaj szakította félbe, mely a kastélyba vezető kinti lépcsők irányából hangzott el.

- Több mint egy hét lejárta után nem hittem volna, hogy tényleg eljössz. – Mondta az épület elejében tartózkodó Ausztria, aki látogatóját észrevéve szemüvegkeretét pökhendi módon igazította meg.

- Kár lett volna elhalasztani ezt a kecsegtető alkalmat. 

Válaszolta Poroszország, s annak félig elmosolyodott arckifejezése csak tovább frusztrálta szembenállója idegeit. 

- Akárhogy is történt, ha már itt vagy légy üdvözölve nálunk, és most gyere, körbevezetlek.
Nyújtotta ki jobb karját a bejárat felé mutatva, s szavaira a másik állam tüstént Ausztria nyomába eredt.