2. fejezet - Tövis nélküli rózsa

1700.

A gondterhelt Ausztria száguldozva rohant be irodájának termébe, s azonnal magára csapta annak öreg ajtaját, hogy egyedül gondolhassa át; miként tudná kiiktatni az imént szerzett baljós hírből eredő problémaforrást. Hűséges kastélybeli apródja kézbesített üzenetet nyomott gazdája kezébe, mely láttán Ausztria gyomra összeszorult, hiszen feladója nem más volt, mint maga az ördög.

A feszültséggel teli ország a magánál tartott borítékot szorosan megmarkolta, oly erősen, mintha papírgurigává akarná összegyűrni azt. Erős nyugtalanságában szobája falai közt fel s alá járkált, cipőkopogásának a zaja az alatta levő padlózaton visszhangzott. Ki akarta zárni maga körül a világot, így lehunyta szemeit, hogy újra kinyitva őket tiszta gondolatmenettel vághasson neki a váratlanul ért nehézségek leküzdéséhez.

Antik darab asztalához ülve a gyűrött levelet ismét kibontotta, melynek felületén érződött, hogy a koromfekete tinta épphogy megszáradt a csomag kibontásának pillanatára, annak pedig friss és tömény illata címzettjének érzékeny orrát facsarta. A küldemény zord betűi egymástól oly távol álltak, mintha szökni próbáltak volna a lap felszínéről, ám göcsörtös alakjukkal annál inkább sugallták tulajdonosuk határozott és ármányos vonásait. Felső oldalán a címzett szerepelt; Roderich Edelstein, alatta pedig ’Bécsi udvarház’ mely az érintett helység címére utalt. Kisimítva az anyag töredezett sarkait az ország olvasni kezdte ennek tartalmát:

„ Drága Ausztria,

A félrevonulásomat követendő hosszú években volt időm keleti tájakon terjeszkedni, s hazatértemkor hosszas gondolkodás után eldöntöttem, hogy a közeljövőben látogatóba ugranék a Habsburg birodalomba. A kontinens azon részén eredeti célom germán nemzettségem meglátogatása lenne, és mivel országod minden irányból útba eső számomra, úgy gondoltam, egy röpke beköszönés illene tőlem. Nem kell tartanod, a szándékaim teljesen tiszták és őszinték. 

Valamint, azt csicseregték a madarak, hogy Magyarország a birtokodra költözött, melynek okát a későbbiekben számon kérném az egész német birodalom nevében. Szeretném, ha jöttömről a szóban forgó hölgyeményt is értesítenéd.

Üdvözlettel: Gilbert Beilschmidt - Poroszország.”

Ausztria az üzenet végére érve megtorpant, s annak tartalmát hiába futotta át újra, meg újra, kétségeit sehogy sem tudta csillapítani. Karjával lassan kotort bele sötét, félhosszú hajába megtartva ezzel tompán nyomasztott fejét, s fáradt tekintetét lencséi mögül oldalra, a faliórára szegezte. Az egyetlen, amit tehetett az ügy érdekében az volt, hogy értesíti Elizabethet és a két ország fejedelmét, Mária Teréziát. 

***

Az udvarház elejében levő díszkert kacskaringós padján az olasz testvérek legfiatalabbika, kicsiny Itália pihente ki napja fáradalmait, mint a délelőtti ruhapróbálást vagy a nemrég bevezetett zongoraóráit. A fiú mellett díszelgő rózsabokrot Magyarország formálta meg, és ahol a lány szükségesnek érezte a növény ritkítását, ott metszőollóval javított bele. Fél szemét végig az alvó gyermeken tartotta, s mikor befejezte a virágágyások igazgatását elégedetten kereste fel az udvar közepében pihenő szökőkutat. Ennek oldalára borostyán mászott fel, és ahol a kúszónövénytől még érintetlen volt a kőszobor teste, ott domborművekkel volt szebbé téve. Vízének egész felülete csillogott a Nap tündöklő fényétől, melyben Elizabeth megmoshatta sötét termőföldtől piszkos tenyerét.

Mikor végzett, az eléje táruló macskaköves út végén Ausztria várta, aki intve jelezte a lánynak, hogy sürgős mondanivalója van.

- Mit szeretnél, Roderich? – Kérdezte Magyarország beérve a zaklatott külsejű úrfit, s közben a kastély kertjében sétáltak. 

- Annyi év után üzenetet kaptam Poroszországtól. – Kezdte el, majd szünetet tartott, és azt egy röpke pillantásra szentelte, hogy meglesse Magyarország arckifejezését. – Azt írta, hamarosan látogatóba jön.

- És mit szeretnél tenni ezzel kapcsolatban? 

- Míg nekem lenne, a grófnőnek semmi kifogása nincs ezzel kapcsolatban. S mivel a mellettünk ostromló német államokat a markában tartja, nem tehetünk ellene semmit.

- Ha a királynő számára ez nem jelent gondot, akkor nekem sem. Egy rövid találkozásból még nem fog baja származni a birodalomnak.

- Talán igazad van, de Poroszország téged akar. Magyarországot akarja látni, és nem a Habsburg királyságot.

Ausztria utolsó mondatára Elizabeth megállt, két karjával fodros végű szoknyáját megragadta és felnézett az előtte álló országra. Aggódó szempárja keserves érzést keltett a másik félben.

- Ne aggódj, valamit kitalálunk minden konfliktus elkerülése érdekében. Annyi biztos, titkos védelmet muszáj lesz felállítanunk, mert nem tudok megbízni a szavaiban. 

- Lehetséges, a Porosz szava sosem megbízható. - Helyeselte Magyarország s halványan elmosolyodott. – De ettől függetlenül cselekedj, ahogy helyesnek tartod. 

- Úgy lesz. – Mondta, majd félreállt és egy közeli bokorról letépett vörös rózsát tűzött Elizabeth karcsú derekáig érő, hosszú hajába. Ezt követően lehajolt a lányhoz, megfogta annak vékony, hófehér kezét s ajkát érintette azzal.

- Nem engedem, hogy az igazság meg tudtával elraboljon, hiszen Te ide tartozol.