Az óra pontban delet ütött, mikor az ajtót kinyitották. Az otthonosan berendezett szobáról aligha lehetett leolvasni, hogy irodaként szolgál, hisz a lehető legnagyobb odafigyeléssel tartották számon. Valódi mivoltáról csak a szoba közepén pihenő antik íróasztal árulkodott, melynél komótos léptekkel foglalt helyet a terem tulajdonosa. Sötét ruhájának zsebébe nyúlva húzta elő imént átvett borítékát, s bár tudta, semmi jóra nem számíthat, mégis habozott annak kibontásával. A vöröses árnyalatú viaszpecsétet kapargatva számos lehetőség jutott eszébe az üzenet tartalmáról; betörés, megvesztegetés, csempészet, háború; bármi vészjósló, amely kitelik a porosztól. Amúgy sem nevezhető valami rózsásnak a múltkori látogatás végződése, így Ausztria nagyban számított rá, hogy ellenlábasa bosszút forral. Megszabadítva a levelet a szilárd bélyegtől az osztrák hamar kicsalogatta a sárgás papírt, majd olvasni kezdte:
Tisztelt Ausztria!
Elsősorban elnézésedet szeretném kérni a múltkori látogatásom miatt,végső soron nem volt helyes az akkori reakcióm. Ám a Habsburg Birodalomban eltöltött időm alatt rájöttem valami igen fontos dologra, így cseppet sem tartom feleslegesnek a betekintésemet.
Arra a döntésre jutottam, hogy a házasságot közted és Magyarország között jóváhagyom ugyan, de létezik valami olyasmi, amelyet a népem nem tud a birodalmadnak elnézni. Ha jól tudom, alig egy éve koronázták meg Mária Teréziát az országod uralkodójának és a magyarok királynőjének. Mint több másik, környező országtól tőlem is a rábólintásomat kérted. Azonban ezt képtelen vagyok elfogadni! Van fogalmad arról, hogy egy női országvezető mekkora feldúlást okozhat egész Európa szerte? A királyi vérvonalad kihalásával választani kellett volna egy másik családbéli örököst, na de nem egy uralkodónőt! Így azon nyomban követelem az osztrák fejdelem leváltását! Vagy ha az osztrák felség felőli elismerésemet kéred, cserébe add nekem nemzeted Szilézia tartományát és azon nyomban elfelejtem az ügyet. Ha viszont nem teszel ennek érdekében tervbe veszem a leigázásodat.
A döntés a te kezedben van! Az óra viszont gyorsan ketyeg; ha két napon belül nem kapom meg a válaszodat, a harmadikon ne csodálkozz, ha netán porosz katonák foglalnák el a fővárosodat.
Izgatottan várom a leveledet. Üdvözlettel: Gilbert Beilschmidt - Poroszország
Utóírat: Szíveskedj a lehető leghamarabb hazaküldeni Magyarországot a Bécsi udvarházból. Nem venném jó szívvel, és gondolom te sem, ha bele lenne rángatva ebbe az egész felfordulásba. Ha a saját hazájában marad, nem esik bántódása. Azonban, ha ezen két napon belül nem vagy hajlandó honjába engedni őt, a csatakiáltásom ugyanúgy érvénybe lép.
Auszria a levelet elolvasva egyből felpattant és kirohant a helységből, hogy értesítse feletteseit és az osztrák uralkodónőt. Ugyan a lehető legrosszabbra számított, semmi kedve nem volt még egy csapást átvészelnie a porosztól. Kezét összeszorítva haladt át az udvarház főbb folyosóin, szolgálói nem értették nyugtalanságának az okát. Az arca olyan keserűvé vált, mint a hidegen tálalt kávé szürke, őszi hajnalokon. Minden egyes kortya fanyar és fagyasztó.
Mikor elért a királynő ajtajához hirtelen megállt, mintha inába szállt volna minden indulata. Át kellett gondolnia hogy hogyan és miképpen fogja ezt feltálalni a bent sorakozó uraknak és a sokak szemében törékenynek tűnő fejedelemének. Talán számítanak rá, talán nem, de egy biztos volt: Magyarország erről egy szót sem tudhat meg. Ha rájönne, nagy valószínűséggel maradna. Egy véres csata zajlása közben képtelen lenne tétlenkedve otthon ülni, mialatt a szomszédságban háború folyik. Nem csoda, hisz a nagy szkíták leszármazottja és az egykoron dicső Hun törzs fivérének, Magornak a gyermeke.
A feldúlt osztrák nyakékét megigazgatva lépett be a császári szobába, ahol egyből felcsendült a fejedelemség köszöntő kérdése:
- Mi a gond Roderich? Valami baj történt, hogy ilyen váratlanul betoppantál? - Nézett a fiatalemberre fürkésző, értetlen tekintettel.
- Nagyobb a baj, mint hinné, felség. Háborúba készülünk...
***
A gyűlést befejezve Ausztria vezetői döntöttek: csatába szegülnek Poroszország ellen. Igaz, az uralkodónő még igen fiatalnak bizonyosult egy egész nemzet kormányzásához, azonban a helyzetet sikerült higgadtan és hidegvérűen kezelnie. Jól sejtette, hogy a porosz csak akkor merne konfliktusba keveredni, ha már szerzett maga mellé pár társat, akik végigkísérik a merényletben. Ha harcba készülnek, Ausztria oldalára is sürgősen találniuk kell szövetségeseket, különben a hadjárat haszna egyoldalú lenne.
Legelsősorban az osztrák tisztek azt a feladatot kapták, hogy derítsék ki, melyik országok együttműködését sikerült megkaparintania az ellenségnek. Ausztria legelső gyanúsítottja a mindig piperkőc francia lett, hisz sosem ápolt vele túlzottan jó kapcsolatot. Na meg szomszédja, germán fóbiája ellenére, szokatlanul jó viszonyt ápol a porosszal. De felesleges volt még ennyire előre gondolkodnia, mert az ő feladata nagyban különbözött a többi hadvezérétől: haza kellett valahogy küldenie Magyarországot. Végső soron ha a lány maradna, egyből kitörne a háború.
Így Ausztria nem habozott; hamar felkereste a lányt az épület hátsó udvarában, hogy nyájas beszédével meggyőzhesse.
- Elizabeth! - Kiáltott az ország irányába. A hajadon értetlenül nézett rá, miközben az osztrák beért a lugasba. Kezében hajdani seprűt tartva gyűjtötte össze az udvar faleveleit és elhalt, kiszáradt növényeit. A fákon alig ült már egy,egy őszi szirom. - Most beszéltem az uralkodóval. Előbb hazaengednek, mint ahogy azt a múltkor megszabták.
- Máris? De az eredeti időpont még olyan messze van... Történt valami?
- Semmi említésre méltó. - Mosolyodott el. - Csak gondoltuk, jót tenne neked is és a kis Itáliának is ha hazalátogatnátok egy rövid időre. Biztos hiányzik már a saját otthonotok, elvégre régen volt már az utolsó hazalátogatásod.
- Igen, de... Ez akkor is szokatlan. Mond, az utazás új időpontját mikorra tették át?
- Mára. Ezért sietened kellene.
- Mára?! Mondhatták volna előbb is! Akkor várj, csak előbb befejezem ezt, és ma-
- Nincs arra semmi szükség! - Emelte meg a hangját. - Ez a királynő kérése volt. Össze kell pakolnod a holmijaidat és még ma el kell hagynod a Bécsi udvart. Pár óra és lemegy a nap. Biztonságosabb lenne még világosban elindulni.
Magyarország egy pillanatra meghökkent, ám a seprűnyél a kezében maradt. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Nem szimpatizált Roderich viselkedésével, sem az uralkodónő döntése mellett. Úgy érezte, mintha csak le akarnák rázni. Már régóta olyan, mintha elhallgatnának előle dolgokat, de a fejedelemmel szemben ő sem mondhatott nemet.
- Azt hiszem igazad van... - Próbált egy erőltetett jókedvet festeni az arcára. - Akkor megyek is és összecsomagolok. - Hadarta, s azzal a lendülettel felsietett a kastély tornyába.
***
Ám az osztrák kívánságát még ő sem tudta betartani, hisz a Nap már régen elvonult, mikor a lány kisétált az udvarhát elé. Nagy, fekete bőröndöt húzott maga után, melynek ócska kerekei vészesen nyikorogtak a macskaköves úton. A kapuban megállva búcsúzót vett a környék legénységétől és lakóitól, majd Ausztriától is.
- Mondtam, hogy még sötétedés előtt indulj el. Csalódtam benned...
- Ne haragudj. Segítettem Felicianonak is összepakolni, hisz ő is hazalátogat. - Vágott az úrfi szavába.
- Na, de Itália csak holnap reggel indul útnak.
- Tudom, de nélkülem csak tésztafélékkel rakta volna tele a táskáját.
- Mindenesetre hívtam neked két embert, akik az utadon elkísérhetnek. - Mondta, majd tekintetével végigszemlélte, ahogy a menni készülő ország fellépett, majd helyet foglalt a lovaskocsiban. - Küldeni fogunk egy levelet, ha ismét hazavárunk. - Említette meg az utolsó pillanatban.
- Rendben. Üzenem Itáliának, hogy vigyázzon magára. - Hangsúlyozta ki a fiatal ország nevét és várta, hogy kísérői becsukják a kocsi ajtaját, mikor Ausztria közbeszólt;
- Elizabeth, hát nem örülsz?
A lány furcsállta az elhangzott kérdést, bár ezt letudva egy fáradt, halvány bólintással válaszolt. Végül a szekér elindult a hűvös éjszakában, és a nemesi tartományból kitért Bécs szűk utcái felé. Az ég tisztának tűnt, ám egy csillag sem díszítette ennek rideg felületét. Magyarország szempárja a kordé ablakából egy ideig kereste rajta a fényes pontokat, hátha utat mutatnak. Bár ezt feladván kimerülten dőlt hátra a bőrüléses bútorzaton, magában feltéve keserű kérdését. Vajon valaha sikerül végleg hazatérnem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése